Egyszer a cica azt álmodta, hogy ő a király főminisztere lett. Babonás volt, erősen hitt az álmokban. Fogta egérbőr tarisznyáját, elballagott, egészen a királyi várig. A várba könnyen bejutott, még a palotába sem túl nehezen, a király lakosztályába azonban már csak nagy szerencsével. A főlakáj ugyanis szintén babonás volt. Amikor a cica átfutott előtte a folyosón, megijedt: ez rossz jel! Berohant a szobájába, hogy a rossz jel ellen jó jelet találjon a SEJTÉSEK ÉS GYANÍTÁSOK KÖNYVE lapjain. Nem talált, de addig Ferencke cica már ott állt a király előtt, és így szólt:
- Felséges Király Uram! Álomország Nagy Szelleme azt javasolta nekem: kérjek Király Uramtól főminiszteri kinevezést. Legyen szíves titkosítottan kinevezni a Különleges Trónügyek Főminiszterének! Ha én leszek a főminisztere, nem fő majd gondtól a feje. Fizetést magamnak nem kérek, csupán egy csekélységet, ami három: gazdámnak, Üreszsebű Jánosnak grófságot, mindig arannyal telt zsebet, meg egy kastélyt, hétezer hold földdel.
Meghökkent a király, de azután - mivel nem tudta, hogy jó jel-e a cica megjelenése, kérése, vagy pedig rossz - óvatosan így felelt:
- Rendben van, kinevezlek a Különleges Trónügyek Titkos Főtitok Főminiszterének, de csak próbaidőre. Három hónap a próbaidő, ha nem válsz be, akkor süthet a nap, eshet a hó, lehet akármilyen idő: leteszlek e főtisztségről. Ebben maradunk?
- Ebben, de legyen a Nagy Titkolt Megegyezés Közöttünk: én akkor megyek, csak a gazdám marad gróf, kastéllyal, földekkel!
A király parancsba adta: ezentúl tisztelni kell minden macskát, akárhol van is: háztetőn, pincében, kamrában, réten, mezőn, ezt-azt-keresőn, vagy fület hegyezőn. No volt macska, aki ezzel visszaélt, - de hát ilyen a világ, hogy a macska karmolná meg!
A király azonban hamar feladta az első fogas kérdést titkoltan titkos főminiszerének:
- Mondd meg, kandúr, legyen-e durr!-durr!, vagyis háborúnk Innyehinnyedinnyeországgal, vagy nem?! Mit tegyünk, mit ne tegyünk, mit együnk, mit ne együnk?
- Utánanézetek! - vágta rá a cica, és elvágtatott. Harminc macskát titokban elküldött Innyehinnyedinnyeországba, kipuhatolni a választ a kőkemény királyi kérdésre. Három nap után jelentette:
- Innyehinnyedinnyeországnak négyszer több katonája, hétszer több ágyúja van, mint nekünk. Ám ott nagyon utálják egymást a görögdinnyét dicsőítők, meg a sárgadinnye evők. Erre a viszályra legyünk vevők! Először támogassuk a görögdinnye evőket, ha pedig azok megerősödni látszanak, akkor a sárgadinnye evőket. Addig tegyünk így, míg ez is, az is legyöngül, mint felkelő naptól a hajnali harmat! Utána elégedjünk meg azzal, ha adót fizetnek nekünk a meg nem támadásukért, mi csak kitartjuk a markunkat, és az aranyak belepotyognak!
Megörült a király. Kinevezte a cica gazdáját gróffá, kandúrkedvelőföldi előnévvel, adott neki kastélyt, aranyakat, meg hétezer hold földet. Kandúrkedvelőföldi Üreszsebű János gróf nem tudta mire vélni a dolgot. Talán rosszul forog a király agyának egyik kereke, hogy számára ennyire jól?!
Tudakolta ezt tapintatosan a díszebéden a királykisasszonytól is, de az nem törődött a király agyával, viszont Jánossal, aki megtetszett neki, annál inkább. Még a palotakerti szőlőlugasba is lehívta, hogy szemezgessen vele szőlőt a holdas éjben. Hasonló kegyet még senkivel sem tett! János nem is tudta, hogy illik-e elfogadnia egy ilyen meghívást, de a királykisasszony nem sokat teketóriázott, elkapta János mentéjét, és már ott is voltak. Mit csináltak? No arra egy nagy tollas madár azt mondta: UHU!
A király azonban megint bajba került. Nagyon szerette leányát, de háborútól való félelmében Háromlónyerítőországgal, annak királyának megígérte: az ő fiához adja leányát. Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó, - tartja a közmondás, de nem mindig úgy jó! Most sem lett volna az, mert a királykisasszony, bár még sohasem látta, megutálta Háromlónyerítőország királyfiát, részben azért, mert annyit dícsérték előtte, részben azért, mert annyi rosszat hallott felőle. A királyt a szava kötelezte, de a lelke lázadozott az ígéret beváltása ellen.
- Most mit csináljak?! Ígéretet kihányjak?! Had nyerít itt majd lován! Ló rúgja meg koronám!
Ferencke cica nem esett a feje lágyára. Cincogj ellenpipere, rútságnak is van szere! Szép csúf legyen, mint sátán, kapott púppal és sántán! Csak jöjjön az a királyfi leánynézőbe!
Az jött is, közben a királykisasszony szépségéről álmodozott. Ám amikor előjött a leány, púposan, sántán, rücskös arccal, büdösséget árasztó hajjal, és meg akarta csókolni, mint jegyesét, a királyfi zavarában a magával hozott rózsákat nem átadta, hanem enni kezdte. A leány macskahangon szólalt meg, minden szavát nyávogás kísérte. Hát még amikor a király, a királyné, meg a királyi kincseskamra főőre is a nyakába akart borulni, miközben szegénységükről, az ország kifosztottságáról, koldusbotra jutásukról panaszkodtak!
A királyfit szorult helyzetéből Ferencke cica mentette meg. Aláiratott vele egy hosszú papirost, amelyben elismerte: a királykisasszony a Föld legszebb leánya, a Királykisasszonyok Gyöngye. Ő csak azért mond le a királykisasszony hófehér kezéről, mert szívét már másik leány rabul ejtette. Könyörög a király és a királykisasszony kegyes bocsánatáért.
Ezt követően a királyfi lóra ugrott, hazavágtatott, ott gyorsan megházasodott, nehogy utólag mégis volt jegyeséhez kényszerítsék.
No lett nagy nevetés a királyi udvarban! A királykisasszony lemosta kezéről, karjáról, arcáról a kormot, piszkot. Hátáról eltűnt a púpot alkotó kispárna, a sántítást abbahagyta. Szemei boldogan felragyogtak. Gyönyörű fehér kezecskéjét, finom célzásként, János gróf ölébe ejtette.
A király elgondolkozott. Tényleg! Nincs annál gazdagabb gróf, mint akinek ilyen cicája van! Ebéd után sietett a szőlőlugashoz, közölni leányával és Jánossal: nem áll boldogságuk útjába. |
