Bevezető az engedelmes gyakorlatokhoz

A kutya természetéből adódóan tud futni, gyorsan-lassan járni, kúszni, úszni, ülni, állni, feküdni, ugrani, ugatni, harapni, küzdeni-harcolni, a kiképzés célja, hogy ezeket a képességeket, hajlamokat a kutya vezényszóra, a kutyavezető akaratának megfelelően hajtsa végre. Csak így tudjuk ezeket a nagyszerű tulajdonságokat, képességeket a magunk hasznára fordítani, fejleszteni.

Mit jelent és hogy működik ez a „kutyanyelv”?

Egyszerű példa, ha a kutyának tiltószóként azt mondom: „fúj”, nem fog történni semmi, mert önmagában a szónak semmi jelentősége nincs a kutya számára. Csak akkor lesz jelentősége, ha valamilyen kényszerítő eszköz alkalmazásával a vezényszóhoz kialakítok egy feltételes reflexet. Ám ha ugyanebben a helyzetben azt mondom: „Rrrrossz”, morgó mély „o”-val, hosszan pergetett „r”-rel, akkor a kutya azonnal felhagy az addig végzett cselekvésével anélkül is, hogy kényszerítő eszközt alkalmaztam volna. Ez azért működik, mert „kutyanyelven” szóltam hozzá. Ez a hang ugyanis a kutya számára a falkavezér rosszallását, vagyis a morgást jelenti. Ugyanilyen példa a büntetésre a kutya tarkóbőrének megragadása, megrázása, hiszen ez is olyan erődemonstráció, amit csak a falkavezér engedhet meg magának, és a kutya ösztönösen képes értelmezni, még akkor is, ha nem is fáj különösebben. Sokan most biztosan azt gondolják, hogy ez nem éppen demokratikus magatartás a szeretett kutyával szemben. Valóban nem az, de hol a demokrácia a farkasfalkában? A farkasfalka nem ismer demokráciát! Ugyanúgy a kutya és a gazdája között nincs, és nem is lehet egyenjogúság! A kutyát lehet szeretni, kedveskedni neki, akár még kényeztetni is, és felelősen kell gondoskodni róla, mert ezt mind megérdemli. De irányítani a rangsorban feljebb álló „falkavezérnek”, az embernek kell, ami kutya számára természetes is. A kutya nem lesz szabadabb, a munkája nem lesz megbízhatóbb attól, hogy soha nem tapasztalja meg közvetlenül a gazdája haragját, túlerejét és ebből eredő rangját. Amely kutya ezt nem ismeri, az könnyen megengedheti magának, hogy kedve szerint teljesítsen, mert nem gazdája-vezére, hanem társa van, aki vele egyenrangú ezért büntetés úgysem vár rá. Egyébként a kutyák mozgásán, viselkedésén egy szakember azonnal megállapítja – de egy kutyabarát, és a laikus is észreveszi – ha engedelmes gyakorlatokat lát, hogy milyen és mekkora mértékű kényszerítő módszereket alkalmaztak a kiképzés során.

Az engedelmes gyakorlatok tanítása során nem az a cél, hogy a kiképzés végén egy szöges nyakörvvel agyonrángatott, életunt, meggyötört kutya kullogjon a vezetője után, beletörődve sorsába, vagy a menekülési lehetőséget keresve. Az sem cél, hogy a monoton munkába belefáradt robotokat neveljünk engedelmesség címszó alatt kutyáinkból. A cél az, és itt kezdődik a kutyakiképzési tudomány szépsége, hogy a megfelelő kényszerítés és motiváció mellett a kutya veleszületett ösztöneinek, belső tulajdonságainak felszínre hozása mellett hajtsa végre az engedelmes gyakorlatokat!

A megfelelő módszerekkel tanított, képzett, jól motivált kutya mozgásán látszik, hogy a gyakorlatokat gyorsan, nagy akarással, örömmel, boldogan hajtja végre, mert érzi, tudja, hogy cserébe a gazda szeretetét, és a motivációs eszközön keresztül az ösztönei kielégítését kapja cserébe. Nagyon fontos az engedelmességre tanításnál, hogy amit az egyik kezünkkel elveszünk, azt a másikkal adjuk vissza! Tehát, ha kell, azonnal, szigorúan, és következetesen villámcsapásként büntessünk, de a jól elvégzett feladat után ugyanígy őszintén örüljünk, jutalmazzunk. A tanítási folyamat során ugyanis folyamatosan szembekerülünk a kutyánk akaratával. Ha a mi akaratunkat folyamatosan kompenzáció és feloldás nélkül erőltetjük, kényszerítjük a kutyára, akkor az előbb-utóbb nem kívánt károsodással jár. Az engedelmesség a kutya számára teljes kényszerré, később elviselhetetlen stresszhatássá, majd esetenként neurózissá válik! Így összedőlhet, amit eddig felépítettünk, komoly, visszafordíthatatlan lelki-idegi károsodást okozhatunk kutyánknak. Ezért egy erősebb büntetés után, ha a kutya a kívánt módon hajtotta végre feladatát, feloldásként őszintén dicsérjük meg, örüljünk a sikernek és jutalomként motivációs eszközöket alkalmazzunk. A jó érzelmi befolyásolással, motivációval elérjük azt, hogy a kutya rájön arra, ha jól dolgozik, jutalom, ha nem, akkor büntetés vár rá. Értékrendbeli különbséget tud tenni a kettő közt, és a neki megfelelőt, a kellemes érzést, a jutalmat választja. A dicséret, a jutalom megszerzése érdekében ezért mindig gyorsabban, pontosabban hajtja végre a feladatot, a rögzítendő mozdulatsort. Ha megfelelően érdekeltté tettük a kutyát, akkor a mozdulatsorok mélyen bevésődött feltételes reflexszé válnak, amelyek a megfelelő ingerhatásra azonnal aktiválódnak.



A jutalmazás tehát megerősítést jelent, azonban tudnunk kell azt is, hogy a jutalom „kétélű fegyver” ezért nyakra-főre, feleslegesen ne jutalmazzunk, csak következetesen, a jól végrehajtott gyakorlat után! Érezze a kutya azt, hogy a jutalomnak értéke van.