- Nálunk az egérfogókból sajttartók lettek, - legalábbis számomra. Egy fadarabkával kívülről elkattintom a csapdát, bezáródik az ajtaja, utána pedig kipiszkálom ketrecéből a sajtot. Hasznos móka, így teszek egy idő óta!
A valóságban ez csak egyszer sikerült neki, akkor is csupán félig: a csattanásra megjelent a macska és egerünk futhatott - sajt nélkül!
A másik egérke sem akart alulmaradni dicsekvésben:
- Csörgő szarka, nagy szakajtó, lakásomon több az ajtó! Van két büszke bejárata, két közönséges kijárata, meg egy vészkijárata. Ha beüt a vész, az utóbbin kimész, bárhogy hullik a falról a mész! Van ám itt ész!
A valóság az volt, hogy a ház gazdájának feltűnt a sok falbeli lyuk, betömte azokat, így szegény egér jelenleg hajléktalanként húzódott meg a padláson, egy használaton kívül helyezett rádióban, más semmire-se-jó kacatok között és majdnem farkincán csípte egy ott fészkelő csóka.
A harmadik egér színlelt szerénységgel jegyezte meg:
Nekem saját őrtálló macskám van!
Júj! Mi félünk a macskáktól! Hol van? Csak nem a közelben?! - ijedeztek a többiek.
A lakásom előtt szokott őrt állni - magyarázta a harmadik egér. Ha kipislantok, mindig látom az orrát, de legalábbis a bajuszát. Ő az én biztonságjelzőm!
Hűha! Hű! Meg ha! - csodálkoztak a többiek félelemmel vegyes tisztelettel és kiváncsisággal. Neked sikerült megszelidítened, szolgáddá tenned egy macskát?!
No azt azért nem… - vallotta be az egérke. Ám a biztonságot jelzi: ha nincs ott, nyugodtan kimehetek, tiszta a levegő. Ha viszont a lakásom előtt őrködik, ki nem mozdulnék a világ minden sajtjáért sem! Ő olyan őr, akinek kellene a bőr. Mármint az egérbőr, meg ami alatta van…
Lelkes Miklós
|
