 A tv előtt ülve, ereinkben megfagy a vér, a felvételek láttán inkább kikapcsoljuk a készüléket, közben erre gondolunk: "már megint..."
A lelkiismeretet nem érző (vagy csak nem mutató) személyről nem tudunk semmit, csupán kap néhány hónap börtönbüntetést, majd szabadon távozhat. Napjai nem sokat változhattak, bár a szomszédok rosszallóan néznek rá, de másutt senki sem tudja, hogy milyen szörnyűséget tett.
Éljük tovább a mindennapjainkat, már-már kezdjük elfelejteni, hogy mi is történt, de alig kapcsoltuk be a tv-t, és azt látjuk / halljuk, hogy már megint megtörtént...
Társadalmunk egyik fájó kérdése, mit tegyünk, hogy csökkenjenek az állatkínzások? Ha a börtönbüntetés nem válik be, kell valami más!
A legtöbb állatvédő, dühében és fájdalmában a Talió elvet alkalmazná, hisz ez eléggé elrettentő, és ha máshogy nem megy, akkor majd a radikális elégtétel lesz a megoldás.
De a kérdés nem ilyen egyszerű! Rögtön két csoportra szakadt a tábor: támogatókra és ellenzőkre. Rendesen feladtuk a leckét, melyik a helyes út?
A támogatók oldaláról megközelítve, ők csak szeretnék, ha véget érnének a kínzások, ami teljesen érthető és jogos. Gondoljunk csak bele, hogy az ókorban is alkalmazták ezt az elvet, és kétségtelen, hogy be is vált. Kevesebb lett a bűnözés. Erre az ellenzők felkapták a fejüket, hogy egy civilizált világban élünk, vannak jogaink, és ez az egész egy barbár eljárás lenne.
Hát igen... ez igaz! De talán annak az állatnak nem voltak jogai? Vele talán nem barbár módon bántak el? De igen, tehát jogunk lenne nekünk ugyanazt visszaadni. Síri csend.
Az ellenzők elhallgatnak. Győzött volna a másik oldal? Nem egészen. Egyhangúan felszólalva, érdekes dolgot mondtak: Az erőszak, eőszakot szül. Mivel vagytok ti különbek akkor, ha ugyanazt teszitek? Ti se lesztek jobbak az elkövetőknél.
Újabb csend. Mindkét oldalnak van olyan érve, amivel nehéz szembeszállni, mert valljuk be igazuk van.
Tehát a két tábor nem talált még megoldást. De ami késik nem múlik, nem? Vagy mégis?
Rengeteg élőlény élete múlik ezen. Mit tehetünk?
Egy fontos kérdés kimaradt. Nem került szó az állatkínzók lelkiállapotáról. Mert hol másutt kéne keresni, mint annak a fejében ahonnan elindult ez a folyamat. Vajon mi jár e fejükben? Ennek kiderítése a pszichológusok feladata lenne.
Néhány dologra azonban a hétköznapi ember is rájöhet. Többféle állatkínzó létezik: az egyik az, amelyik élvezetből kínozza az állatot. Ők beteg emberek, akik voltak vannak, és lesznek, nem sokat tudunk ellenük tenni.
A másik fajta teljesen átlagos, hétköznapi ember. A kínzás általában a düh levezetésére szolgál. A kiváltó ok lehet, családi, munkahelyi, vagy egyéb stressz helyzet. Ez meg már a társadalom problémája, ami igen elgondolkodtató. Elfojtjuk érzelmeinket, ami lufiként egyre nagyobb lesz, de egy idő után robbanni fog. Ha összehasonlítsuk saját országunkat egy fejlettebb, elégedettebb országgal, nos hát, láthatjuk a különbséget.
Lehet, hogy az állatkínzás, az a társadalmi elégedetlenség következménye?
(ez nem mentség, de elkeserítő probléma...)
A problémát csírájában kell elfojtani. Tegyünk ennek érdekében!
Fulmer Barbara (Dianasa)
Figyelem! A fenti sorok "Dianasa" egyéni véleményét tükrözik, az Orpheus Állatvédő Egyesület a mindenkor hatályos törvények és rendeletek tükrében cselekszik vagy nyílvánít véleményt!
|
