A világ legnagyobb, az ember és kutya kapcsolatát vizsgáló tudományos kongresszusán jelentették ki nyugati egyetemek professzorai: a négyéves gyerekeket éri a legtöbb kutyatámadás, mert az állat vicsorgását nevető, boldog arcként értékelik. Az is elhangzott a tanácskozáson, hogy emberi módon értékeljük a kutyák jelzéseit és viselkedését. Bár a gazdik gyakran meg vannak győződve róla, de a négylábú kedvencek nem néznek ˝bűnbánó arccal˝, hiszen nincs lelkiismeret-furdalásuk sem. A gazdi szigorú, feddő viselkedésére reagálnak, s nem szégyellik magukat.

Ugyanakkor egy másik tudós vizsgálatokra hivatkozva kijelentette, hogy a kutyák akkor is alázatosan viselkednek, ha nem követtek el semmit, de ok nélkül kapnak büntetést. Némi ellentmondás: négylábú barátaink rendelkezhetnek bizonyos szintű igazságérzettel, csökken együttműködési készségük, ha úgy vélik, igazságtalanul bánnak velük.

A tudósok megállapításaival kapcsolatban – több évtizedes állatorvosi gyakorlattal a háta mögött – dr. Parcsami Sándor elöljáróban megjegyezte: ajánlaná a tudósoknak, hogy folytassanak kisállatorvosi praxist. Akkor közelebb állnának a valósághoz a megállapításaik.

– Átlagban eltelik öt év is, mialatt egy négyéves gyereket megharap egy kutya. Eszerint a gyakorlatba nem lehet átültetni a konferencián elhangzottakat. A harapások jelentős oka egyrészt a területvédelemre vezethető vissza. Sok harapás adódik abból, ha például etetik a kutyát, s meg akarják mozdítani a tányérját. Esetleg két kutya összeveszik, s a gazdik szét akarják szedni őket. Ez a legrosszabb, mert az állatok magukkal vannak elfoglalva, s nem nézik, kit harapnak meg. A gyepmestert kimondottan utálják a kutyák, a szagáról, a hurokról tudják, ez a fogóember. Néha ők is elszenvednek harapást, ha nem ügyesek. Az illuminált embert sem szeretik a kutyák. Ilyenekből tevődnek össze a mindennapi eseteink.

Arra, hogy túlságosan emberien értékeljük a kutyákat, Parcsami doktor megjegyezte: emberek vagyunk.

– A lelkiismeretről alkotott tézis is ellentmondásos. Erről az a véleményem, ha rosszat tesznek a kutyák, s a gazdik rájuk szólnak, igenis bánkódnak rajta. Akinek jó a kapcsolata a kutyájával, annak a kutyája tudja, hogy rosszat tett.

Az igazságérzetet úgy fordította le dr. Parcsami Sándor, hogy a kutya meg tud sértődni.

– Ha elviszik egy állatorvoshoz, annak a kutya nem örül. Szokták is mondani a tulajdonosok: ˝Most két napig nem áll szóba majd velem.˝ Igenis tudja a kutya, ha nem tettek vele jót. Ha a gazdi ilyenkor nem próbál a kedvében járni, két nap alatt elfelejti. A kutya nem olyan, mint az ember, hogy sértődésében hetekig-hónapokig nem kommunikál.

– Azt azonban megjegyzi a négylábú barát, ha valaki bántotta. Nem magáról a személyről, hanem a hangjáról vagy az öltözködéséről ismeri meg. Engem a hangomról. Addig nincs gond, amíg nem szólalok meg, aztán tudják, hogy ettől az embertől nem sok jóra számíthatnak. Olyan megfigyelésünk is volt az állatkórházban, hogy egy komondort bántott egy kék köpenyes munkás. Az állat a személyt nem jegyezte meg, de a köpenyt igen, s aki ilyen ruhában közeledett felé, annak annyi volt – mondta végül dr. Parcsami Sándor.