Kérjük
támogassa az Állatmentést! Orpheus
Állatvédő Egyesület
Adó
egy százalék: 18464654-1-06
Együtt CSODÁKRA vagyunk képesek!Segítségét hálásan
köszönjük!
Elnöki utasításra mostantól évente Türkmenisztánban a nemes telivér, az Akhal teke tiszteletére lószépségversenyt rendeznek. A fajtát még a világhódító Nagy Sándor is nagy becsben tartotta gyorsasága és állóképessége miatt. Gurbanguly Berdimukhamedow elrendelte, hogy minden év áprilisában rendezzék meg a megmérettetést, amely a "mennyei lovak" hírét hivatott öregbíteni a világban. Speciális díjjal tüntetik ki a legszebb lovas motívummal díszített szőnyeg készítőjét is, ahogy megjutalmazzák a nemes telivér számára előállított legpompásabb "ünnepi" lószerszámok előállítóját, de elismerésre számíthatnak a legkifejezőbb "lóportréval", vagy szoborral pályázó művészek is.
Akhal teke lovakkal már jó néhány külföldi állam- és kormányfőt megajándékoztak, s a nemes telivér szerepel az ország címerében is. Türkmenisztán egyébként az egyetlen a közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságok közül, ahol szigorúan tilos a lóhús fogyasztása.
Saparmurat Niyazov, a néhai türkmén elnök 2004-ben 20 millió dolláros (3,96 milliárd forintos) költséggel a lovak számára légkondicionált "wellnessközpontot" hozott létre, ahol a négylábúak kényelmét úszómedence és egészségügyi részleg szolgálta. Az Akhal tekini vagy Ahal-teke Közép-Ázsia legnemesebb és leghíresebb lófajtája. A Kr.e. I. évszázadi kínai krónikák említik, hogy Közép-Ázsiában csodálatos "vért verejtékező mennyei lovakat" tenyésztenek. Ezek megszerzéséért egész hadjáratokat indítottak sikertelenül a kínaiak. A zord ázsiai körülmények között alakult ki kivételes teljesítőképessége: a hátasló akár 300 kilométert is képes megtenni 24 óra alatt.