Kérjük
támogassa az Állatmentést! Orpheus
Állatvédő Egyesület
Adó
egy százalék: 18464654-1-06
Együtt CSODÁKRA vagyunk képesek!Segítségét hálásan
köszönjük!
“A gazdái elmondása szerint a macska két nappal korábban eltűnt, és amikor kinyitották neki az ajtót, akkor bement a házba. Ekkor vették észre legnagyobb megdöbbenésükre, hogy egy nyíl áll ki a macska fejéből. A macska normálisan viselkedett, normálisan evett. Majdnem úgy nézett ki, mintha csak egy játéknyíl lenne” - mondta a Reutersnek a Santa Cruz-i állatvédelmi szervezet egyik embere, Todd Stosuy arról a környékbeli eltűnt macskáról, aminek a fejéből a hét elején távolítottak el sikeresen egy nyilat. A macskát miután vasárnap a fejében a nyíllal hazatért, kórházba szállították, ahol altatás alatt eltávolították a fejéből a nyilat.
“A nyíl a macska fejének oldalán ment be, átfúródott a fülén, és a feje búbján jött ki. Úgy tűnik, teljesen elkerülte az állat agyát” - mondta Stosuy az operáció után.
Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja, de egy állatvédelmis teljes munkaidejében azzal foglalkozik, hogy megtalálják, ki lőtt rá a kóborló macskára.
A macska gazdái nagyon megijedtek az állat megkerülése után, és úgy döntöttek, az állatot mostantól kezdve szobafogságra ítélik. “Nagyon izgága macskáról van szó, és folyton ki akar menni az utcára. De a gazdái úgy döntöttek, hogy mostantól szobamacska lesz. Szobafogságban van” - mondta Stosuy, a lelkiismeretes állatvédő.