Kérjük
támogassa az Állatmentést! Orpheus
Állatvédő Egyesület
Adó
egy százalék: 18464654-1-06
Együtt CSODÁKRA vagyunk képesek!Segítségét hálásan
köszönjük!
A repülő halak éppoly jól siklanak, mint a madarak
Szélcsatornában végzett mérések arról tanúskodnak, hogy a repülő halak jobban siklanak, mint a rovarok, és éppolyan jól, mint például a viharmadarak vagy a kisasszonyrécék. Erről dél-koreai gépészmérnökök számoltak be.
A repülő halak technológiáját a repülőgépek építésénél is hasznosítani lehetne a Szöuli Nemzeti Egyetem szakemberei szerint. Miután megfigyelték, hogy a halak tényleg repülnek, He Cson Csoi és Hjung Min Park arra voltak kíváncsiak, hogyan tartják magukat azok a levegőben.
A repülő halak negyven másodpercig is képesek a levegőben maradni, és 70 kilométer per órás sebességgel akár négyszáz métert is megtehetnek. Mind a vízhez, mind a levegőhöz kiválóan alkalmazkodtak.
Kísérleteikhez Csoi és Park egy repülő halfaj öt kitömött példányát használták fel. Egyeseket kiterjesztett mellúszókkal, míg másokat leszorított uszonyokkal preparáltak. A mérnökök szélcsatornában elemezték a siklási arány alakulását változó hajlásszögeknél. A siklási arány megadja, mekkora távolságot képes megtenni a hal röptében vízszintes irányban, mialatt repülési magassága csökken.
Az arány akkor volt a legmagasabb, amikor a hal a felszínnel párhuzamosan haladt - ahogyan a tenger felett is teszi - írják a kutatók a The Journal of Experimental Biology című folyóiratban. Amennyiben a szilárd aljzatot víztartállyal helyettesítették, még inkább javult az eredmény. Tehát, ha a hal a tenger felszínéhez közel siklik, messzebb jut. Csoi és Park a jövőben a repülő halak módszerét repülőgépek kifejlesztéséhez kívánják felhasználni.