2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Amit a denevérrõl tudni kell

A közhiedelemmel ellentétben a magyarországi denevéfajták vámpíroskodás helyett rovarokkal táplálkoznak. Védelmük éppoly fontos, mint más állatoké. A kulcs az együttélés kialakításában van.
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

A denevérek tájékozódása és táplálkozása

denebér batA denevérek ultrahangok segítségével tájékozódnak, amelyet már valószínûleg 50 millió évvel ezelõtt is használtak és azóta ez a tájékozódási mód csak sokkal fejlettebb lett. A hanghullámok segítségével irányt és távolságot tudnak meghatározni, még pedig a visszaverõdõ hangimpulzusok segítségével, mivel az így észlelt hangokból pontosan meghatározható a céltárgy nagysága és távolsága (Doppler effektus). Az emberiség is rájött erre a tájékozódási módra és a II. Világháborúban az angolok a tengeralattjáróknál használták ezt a fizikai törvényt. A tengeralattjáróknál ezt a mûszert szonárnak nevezik. A fizikai hatások tanulmányozása lévén a Doppler effektus segítségével a mozgó tárgyakat is meg lehet határozni, hogy mely irányba haladnak és mekkora a sebességük. De az emberek alkotta mûszereknél sokkal tökéletesebb a denevérek hallása és ultrahang kibocsátása, amivel pontosan meghatározzák zsákmányuk helyzetét, vagy ez elõttük lévõ akadályokat, amelyeket el kell kerülniük.

A denevérek magas frekvenciájú ultrahangokat bocsátanak ki, amik nem hallhatók az emberi fül számára, csak mûszerekkel tudjuk érzékelni ezeket az impulzusokat.

Néma kiálltás

És mi a bizonyítéka annak, hogy a denevérek valóban ultrahangokkal tájékozódnak? Már igen korán az 1700-as években Lazzaro Spallanzani olasz természettudós kísérleteivel bizonyította, hogy a denevérek a fülüket használják tájékozódásra. Kísérleteket végzett, még pedig úgy, hogy egy szobában zsinegeket húzott ki, amire csengõket helyezett és elengedte a denevéreket úgy, hogy elõször a szemüket takarta el. A denevérek kikerülték a zsinegeket, hiszen az ultrahang kibocsátásával pontosan meg tudták állapítani hol helyezkednek el a zsinegek és nem repültek neki. De amikor a fülüket nem tudták használni a kísérlet során, akkor nekirepültek ezeknek a csengettyûs zsinegeknek. A kísérlet sikeres volt, de mégsem tulajdonítottak ennek a ténynek szinte semmit az akkori tudósok és csak 1930-ban sikerült megcáfolni az addig tartó hiedelmet, hogy a denevérek valamifajta tapintószõrökkel tájékozódnak. Két tudós Donaldo Griffin és Galambos Róbert bizonyította be minden kétséget kizáróan, hogy a denevérek valóban hangok még pedig ultrahangok segítségével tájékozódnak. Készítettek egy mûszert, amelynek segítségével az emberi fül számára is halhatóvá váltak az ultrahangok és így minden tudományos bizonyíték megvolt arra, hogy nem tapintószõrökkel tájékozódnak a denevérek.

Patkós denevér

A denevérek, mint minden emlõs a hangokat a gégefõben képzi, így az ultrahangot is. A gégefõben találhatóak a hangszálak, amelyek a levegõ kiáramlásától rezegnek, így képzõdik a hang. A hangfrekvenciáját a gégefõben lévõ izmok szabályozzák, amik a hangszalagokhoz kapcsolódnak és megfeszítik ezeket. A hangkibocsátása a denevérek esetében két módon lehetséges: a sima orrú denevéreknél a szájon keresztül; a patkósdenevéreknél az orron keresztül.

Minden esetben a hangot a fül fogja fel. A denevérek füle illetve hallószerve, ugyan úgy, mint minden emlõsnél három szakaszból áll: külsõfül; középfül, és belsõfül. A dobhártya határolja a közép és belsõfület, ahol a hang a dobhártyát megrezegteti, és ahonnan a rezgés végighalad a hallócsontocskákon, majd a csiga ovális ablakán keresztül eljut a csigához, amely kiszûri és kategorizálja a hangot, ami késõbb az agyba jut el. A csiga felsõ része (csúcs) a magas, az alsó (alapi) része az alacsony frekvenciájú hangokat érzékeli a receptor sejtekkel. A denevérek a hang kibocsátásának idejére megsiketülnek, mert az ultrahang kibocsátását velõtrázó sikolyként élnék meg. Utána visszaáll hallásuk, hogy a visszaverõdõ hangokat tudják értékelni. Ez a dolog egyedi az élõvilágban, hiszen a hallócsontocskáknál (kalapács, üllõ, kengyel) nem található izom. Ez az izom a denevérek esetében a kengyelhez kapcsolódik – a kengyel az ovális ablakkal érintkezik, ami a belsõfül hártyája, ahová továbbítja normál esetben a bejövõ hangot – és ultrahang kibocsátásnál elhúzza a kengyelt az ovális ablaktól, így nem juthat tovább a hangimpulzus a belsõfülbe, tehát a denevér ideiglenesen siketté válik.

Az európai denevérfajok szinte valamennyi tagja rovarokkal táplálkozik. Csak a trópusokon élõ fajok között vannak olyanok, akik halat, békát vagy növényeket ill. gyümölcsöket esznek. De igen nagy tudatlanság övezte a denevérek táplálkozását is. Nagyon sok buta hiedelem látott napvilágot pl. a denevér az ember vérét szomjúzza (Vámpír kultúra, amely Erdélybõl ered); vagy a lámpákból kiissza az olajat és a gyertyát stb. stb. Fontos volt tehát ezeket a tévhiteket eloszlatni és pedig tudományos megfigyeléssekkel, elemzésekkel. A tudósok a denevérek ürülékét (guanó) vizsgálták meg, mivel a lakóhelyen nagyszámú rovarmaradványokat lehet találni a guanóban. A denevérek a rovaroknak nem minden részét tudják megemészteni, ezért kimutatható, hogy milyen fajta rovarokat is esznek. Az európai denevérfajokra általában jellemzõ, hogy igen sok szúnyogot, legyet, pókot, lepkét fogyasztanak el. Természetesen vannak fajtánként eltérések, hiszen vannak olyan denevérek, amelyek inkább a kitines rovarokat részesítik elõnyben, de függ a lakóhelyen felelhetõ rovaroktól is, hogy éppen mit fogyasztanak. Annyi biztos, hogy jelentõs mennyiségben kártékony rovarokat pusztítanak el, így igen hasznos láncszemei a természetnek és nekünk embereknek is.

A denevérek téli álma

Az emlõsök nagy részének állandó a testhõmérséklete (homoitherm). Ez az életmód rendkívül energiaigényes, hiszen a mindennapi táplálkozásból nyerik a testhõmérséklet állandóságát. Ha valamelyik állat nem szerez megfelelõ táplálékot vagy több napig nem eszik, elõbb utóbb a pusztulásához vezet, mivel a táplálék lebontásából szereznek energiát. Azonban vannak olyan fajok, akik ugyan képesek állandó hõmérsékleten tartani testüket (endotherm), de télen lecsökken energiafolyamatuk, és egyfajta nyugvópontra kerül testük minden folyamata. A denevérek, a medvék és számos más emlõsállat alszik téli álmot.

A denevérek, mivel rovarokkal táplálkoznak ez az élelemforrás idõszakos, ezért kétféle megoldás alakult ki: az egyik, hogy elvándorolnak a táplálékforrás után, mint a madarak, vagy téli álmot alszanak, míg újra megfelelõ táplálékhoz nem jutnak. Az európai denevérfajok többsége téli álmot alszik. A denevéreknek napi ritmusában is van egy olyan szakasz, amikor anyagcseréjük lelassul, amikor alszanak napközben, ilyenkor testhõmérsékletük is alacsonyabb. A téli álom nem sokban különbözik nappali pihenésüktõl csak annyibban, hogy az energia csökkent életvitel tovább tart. A téli álom idején a denevérek hibernálják saját testüket, tehát testhõmérsékletük igen alacsony, életfunkciójuk lelassul. A hibernáció feltétele, hogy megfelelõ zsírraktárral rendelkezzenek, mivel az életben maradáshoz szükség van tápanyagra, amit ebbõl a zsírkészletbõl merítenek, de mivel anyagcseréjük lelassult sokkal lassabban élik fel ezt a tápanyagforrást. A denevérek aktív állapotában szívverésük repüléskor 400-800/perc, nyugalmi állapotban 240-420/perc, de téli álom idején 10-62/perc. Tehát a véráramlása is lelassul, ami az anyagcsere folyamatok lelassulásához (táplálékégetés, légzés) vezet. Ebben az állapotban mivel nem kering annyi vörösvértest sem szervezetükben, a lépben raktározódik és újra mûködésbe lépnek az aktív életfolyamatban. A denevérekben is megtalálható a barnazsírszövet, amely minden téli álmot alvó állat testében megvan. Ez a zsírszövet hõtermelésre specializálódott szövet, ami a denevérek hátán található, és ami biztosítja a hibernált állatok hõjét.

A denevérek álmukból idõnként megébrednek, ilyenkor kissé felgyorsulnak anyagcsere folyamataik, és távozik testükbõl a salakanyag, de utána minden visszaáll és folytatják hibernált létüket.

A denevérek közül sok olyan faj van, akik állandó szálláshelyükre térnek vissza. A kisebb testû fajok, amelyek Magyarországon is élnek, sokan odvakban, a panelházak repedéseiben telelnek át. Vannak olyan fajok, pl. a patkósdenevérek barlangokban telelnek át kolóniákat alkotva, vagy mások a háztetõk padlásain. A szálláshelyek kiválasztásában nagy szerepet játszik a hõmérséklet, ami alapján a denevérek kiválasztják telelõ helyeiket. Ez fajonként más és más.

Ha denevér kolóniákat találunk, ügyeljünk arra, ne hogy kizökkentsük õket hibernált állapotukból, mert ez a folyamat igen törékeny, hiszen aktivált állapotuk létrejöhet egy-egy zavaró tényezõtõl, amikor jelentõsen felgyorsul anyagcseréjük, tehát minden szervi funkciójuk visszaáll nyári vagyis aktív állapotukba és a hideget akkor nem tudják átvészelni, hiszen tápanyagtartalékuk vagyis zsákmányuk nincsen a hidegben.

Remélem sikerült ezzel a rövid áttekintéssel ráébreszteni mindenkit, hogy a denevérek nem valami veszedelmes, undorító élõlények, hanem éppen ellenkezõleg a természet egyik olyan élõlénye, ami nagyon sok minden különbözik a többi állattól, de nagyszerûségük éppen ebben rejlik.

A hazánkban megtalálható denevérek mind természetvédelmi oltalom alatt állnak. A hazai 26 denevérfajból 6 fokozottan védett: pisze denevér; kereknyergû patkósdenevér; csonkafülû denevér; nagyfülû denevér; tavi denevér; hosszúszárnyú denevér. Magyarországon évtizedekkel ezelõtt hatalmas kolóniák éltek, ma azonban számuk drasztikusan megcsappant. Ezért kell odafigyelni ezekre az állatokra, akik senkit nem bántanak, sõt mint már említetem nagyon hasznosak a kártevõk pusztításában. Ezért ha bárki denevéreket talál odvakban vagy netán padlásán, ne bántsa õket, hiszen nem okoznak kárt. Hagyjuk õket is élni!

Skacok
Kutyaotthon adó 1% támogatása

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra