Seres Gábor: Pumukli és a libák

Pumukli szép, fekete puli volt, és egy kis faluban éldegélt nagy szeretetben a gazdáival: Piroskával, Antival és Csabival. Övé volt a ház körüli hatalmas udvar, amit nagy-nagy buzgalommal õrzött. Naponta többször körbefutotta bírtokát, hogy szemügyre vegye, minden rendben van-e? Ilyenkor teljesen olyan volt, mintha képzeletbeli nyájat terelne. Na persze, ennek az õrült rohanásnak néha áldozatául esett egy-egy virág vagy zöldség, de a háziak nem pöröltek a kutyussal, hiszen tudták, hogy a vérében van a terelés és az õrzés.

Egy szép napon beköszöntött a húsvét. Jöttek, mentek a locsolkodók, s az egyik városi rokon egy kosárkát hozott, amelyben három pelyhes kisliba gubbasztott. Elmesélte, hogy a kislányának hozták ajándékba, de egy panellakásban nem tarthatják. Megbeszélték a kislánnyal, hogy biztonságos helyet keresnek a kis állatoknak.

A háziak befogadták a három apróságot, egy kicsit elbeszélgettek arról, hogy milyen iszonyúan felelõtlen dolog a húsvéti kisállat ajándékozás, hiszen általában ez az állatok keserves pusztulásával ér véget.

A vendégjárás elcsitultával Piroska keresett egy dobozt, és kényelmes helyet csinált benne a kislibáknak az udvaron. Pumuklinak a lelkére kötötte, hogy ezek a kistesók, és nem szabad bántani õket. A kutyus hegyezte a fülét, érdeklõdve szimatolt és leheveredett a kerítés mellé, amely mögött az új jövevények aludtak.

Másnap Anti felfedezte, hogy a puli kinyitotta a kerítés ajtaját és a doboz mellett kuksol. Csak õrizni akarta a kicsiket. Anti gondolt egyet, kitette a pelyhes gonbócokat a gyepre. Azok boldogan csipkedték a fûszálakat.

Pumukli pedig nem tágított mellõlük. Meg volt az öröme, mert volt már nyája, amit terelgethetett. A libácskáknak pedig lett egy pótmamájuk.

Ezután Pumukli a hátán aludt, a libácskák pedig elmélyülten csipegették, fésülgették csõrükkel a szõrét. A legnagyobb egyetértésben teltek napjaik.

Ettõl kezdve Pumukli volt a faluban a legbüszkébb puli gyönyörû, tiszta bubdájával.