Nem is olyan veszélyes a beltenyészet, legalábbis az állatok esetében, mint eddig gondolták - állítja Lisa Meffert, a texasi Rice Egyetem genetikus kutatója.
A beltenyészet az emberek körében árnyoldalai miatt õsidõktõl fogva tabu: csökken a termékenység, az utódok túlélõképessége, alacsonyabb a betegségekkel szemben való ellenálló-képesség.
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
A világ állatkertjei bonyolult és igen költséges párzási renddel próbálják megõrizni az egyes fajok genetikai sokféleségét. Meffert légy-kísérletei alapján azonban arra jutott, hogy nem kell félni a beltenyészettõl, elég a szülõk és utódok valamint a testvérek közötti - úgynevezett vérfertõzõ - kapcsolatokat megakadályozni, és csak a nehezen szaporodó és ritka állatokra odafigyelni. A beltenyészet megengedésével kisebb lesz a kihalás veszélye, s a legalább 6 utódot létrehozó fajtáknál a genetikai sokféleség is jobban alakul.
Meffert az amerikai állatkertek és akváriumok szövetségének tudományos folyóiratában (Zoo Biology) közölt cikke szerint légy-populációk segítségével modellezi, hogyan lehet megakadályozni a korlátozott létszámú fajok kihalását és fenntartani a genetikai sokféleséget, s hogy mikor és milyen körülmények között nem káros a beltenyészet.
A fogságban tartott, veszélyeztetett fajták tenyésztése során az elsõdleges cél a genetikai sokféleség megõrzése, a beltenyészet mindenáron való elkerülése. Ezért utaztatják az állatokat - akár rinocéroszokat is - és a fagyasztott spermát szerte a világon a gondosan kidolgozott tenyésztési terv alapján. Az eljárás idõigényes és rengeteg pénzbe kerül, de a legnagyobb baj, hogy az új környezethez való alkalmazkodás annyira megviseli az állatokat, hogy némelyikük belepusztul.
Lisa Meffert egyik kísérletében munkatársaival 20 generáción át figyelte a légypopulációk alakulását. Az úgynevezett vérfertõzõ kapcsolatokat megakadályozták, és az életképességet kamerával, a genetikai különbségeket sejtminták gyûjtésével dokumentálták. Az adatok statisztikai kiértékelése azt mutatta, hogy a legalább 6 utódot létrehozó fajtáknál a belterjes populáció is elég életképes.
A belterjes és külterjes populációk összehasonlításából azonban kiderült, hogy a nehéz körülményeket a beltenyészet nem tudta elviselni, négy csoport közül három kihalt. Az állatkertek szempontjából ez azt jelenti, hogy ha egyes állat-csoportokat késõbb vissza akarnak telepíteni a vadonba, esetükben jobban oda kell figyelni a belterjesség elkerülésére.
Delta