2024.04.19. - Emma

Szuperintelligens varjak

Szuperintelligens varjak
Az új-kaledón varjakról eddig is ismert volt, hogy képesek az eszközhasználatra, megértenek egyszerû fizikai törvényszerûségeket, felismerik egymást és különbözõ embereket. Most kiderült, hogy még ennél is okosabbak: többrétû, viszonylag nehéz problémákat képesek különbözõ eszközökkel megoldani.

Ez arra utal, hogy a madarak képesek összetett, sõt ok-okozati gondolkodásra - írták Alex Taylor új-zélandi kutató és kollégái. Vizsgálatuk során hét varjút bonyolult feladat elé állították.
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

Csak egy lyukon keresztül, hosszú bottal férhettek hozzá egy dobozban lévõ húsdarabkához. A botot azonban rácsos dobozba zárták, amelyet csak egy másik, rövidebb bot segítségével lehetett kibányászni. Mindennek tetejébe a második botot egy, a mennyezetrõl lelógó zsinórról kellett leoldozniuk a madaraknak.

A varjak közül négyen korábbi feladataik során már használtak zsinórhoz kötött botot ahhoz, hogy táplálékhoz jussanak. A másik három ezen kívül annak érdekében is igénybe vett már zsinórt vagy botot, hogy egy másik eszközt elérjen. Míg a "haladóknak" most csak össze kellett kötniük az általuk ismert egyes cselekvéseket, az újoncoknak új viselkedésformákat is el kellett sajátítaniuk.

Mindhárom haladó varjú elsõ nekifutásra megoldotta a feladatot, sõt ez a kezdõk közül is sikerült kettõnek. A másik kettõ némi gyakorlás után jutott hozzá a jutalomhoz.

A kísérlet különlegessége egy részletben rejlik: a kutatók elõször azt a benyomást keltették a madarakban, hogy a rövidebb bot nem ér semmit - hagyták, hogy hiába kotorásszanak vele a hús után. A korábbi kísérleteket ugyanis az a bírálat érte, hogy a varjaknak nem kell ok-okozati gondolatmeneteket lefuttatniuk ahhoz, hogy A-ból B-n keresztül elérjenek C-be.

Az új kísérlet pedig pontosan ezt bizonyítja - fejtette ki Alex Taylor. - A varjaknak elõször ki kellett törölniük az emlékezetükbõl, hogy a rövid bot hasznavehetetlen, hogy megoldhassák a feladatot. Ez pedig olyan összetett tanulási teljesítmény, amelyrõl nemrégiben még úgy gondolták, hogy csak az ember, esetleg még az emberszabású majmok sajátja.
Kutyaotthon adó 1% támogatása

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra