Sátán Berci és a fekete macska

Hol volt, hol nem, - volt egy kis ördöggyerek. Nem olyan rossz, mint az ördög, de azért elég csintalan. Így ott, ahol éppen volt, egyesek nemigen örültek, ahol viszont pillanatnyilag nem volt, ott meg nemigen hiányolták.
A fekete macska pedig Éjbundájú Kamilla volt. Gazdái kisleányok: Kedves Évike és testvére, Klárika. Ikrek.
A fekete cica nem volt rossz cicus, de azért olykor ezt-azt elcsent, s elcsenttel elment. Hébe-hóba nyakoncsípték az elcsenttel, de ekkor sem kellett túlontúl megijednie. Rögtön akadt két védõügyvédje: Évike és Klárika. Buzgón bizonygatták, hogy cicájuk nem is cica, hanem ártatlan, hófehér bárányka. A nyakoncsípõ, vagyis a kislányok mamája, azonban szigorú volt. Nem csupán asztalterítõt kötött, hanem ilyenkor a cica lelkére kötötte:
"Húst ne csenjen a cica, legyen rendes macika! Ne csábítsa libacomb! Elcsent combot követ gond..."
Éjbundájú Kamilla tudta mi illik ily szavak hallatán: felvette a bûnbánó pofikát. Ám azért nem lett macika. Igaz, olykor az õrizetlenül hagyott libacomb sem hagyott fel a csábítással...
Forgott volna tovább a napok mókuskereke, mint rendesen, ha Sátán Bercit nem küldik fel a Pokolból a Föld felszínére: rosszalkodjon ott! A fránya kis ördöggyerek meglátta Éjfekete Kamillát. Meglátta, megszerette, azon nyomban zsákba tette. Vitte a Pokolba.
Nyávogott Kamilla a zsákban, de késõbb zsákon kívül is. Öt percre ugyan elcsendesedett, addig, amíg a Bercitõl kapott sült egeret falatozta. Ám utána megint: nyá-nyá-nyá, hazafelé menjünk má'!
Krimplikramplitramplibramli Krampácskarmoskrampuszkramlit, a neves ördögvarázslót, bosszantotta az állandó macskanyávogás. Elõbb tanácsokat adott Bercinek, hogy mit csináljon ezzel a feketeszõrû fogaskarmossal. Berci azonban nem követte a tanácsokat, mert jobban tetszett neki a cica, mint a hosszúnevû, bûvösen bûzös ördögmester. Végül az ördögvarázsló hófehér cicává változtatta Bercit, és fekete bundában nyávogó barátjával együtt kidobta a Pokolból a Nagy Szellõzõlyukon.
Az ördögvarázsló bûvös igéi törött bigét sem értek a Pokol határán túl, így Berci visszaváltozott ördögfiúcskává. Ám új ötlete támadt: fellépteti ezt a nyávogómûvészt a tyúkföldi kakasvásáron! A beszedett pénzen pedig majd kakastejes kalácsot vesz...
Jól gondolta? Nem derült ki, mert, még a vásár felé menet, találkozott két cicakeresõvel. Két kisleány volt: Évike és Klárika.
Berci elõbb nem akarta odaadni a cicát jogos gazdáinak, de amikor egyik fülét Évike fogta meg jó erõsen, bár félig-meddig jogtalanul, másik fülével pedig Klárika tette ugyanezt, menten barátságosabbra táncoltatta át fizimiskáját. A kislányok nem voltak haragtartók: meghívták otthonukba Bercit, cicázni, hintázni, meg túróspalacsintázni. Berci beleegyezett, aminek jeléül köpött egyet a földre.
No, itt már majdnem vége a történetnek, de mégsem. Berci simogatta a cicát, - és ette a túróspalacsintát, amit a kislányok mamája sütött. Elégedett volt az ördögfiúcska, ezért köszönetképpen csak egyszer vizipisztolyozott be a konyhába, nem tizenkétszer.
Ettõl kezdve Berci gyakori vendég lett a Kedves-családnál. Kis kézzelgézengúzkodásait nem vették túl komolyan, sõt, a lányok mamája este így szólt férjéhez:
- Meggondoltam a dolgot! Bájos kislányaink mellé szívesen látnék egy ilyen pajkos kisfiút, mint ez a Berci...
Évike és Klárika papája elmosolyodott, megcsókolta feleségét, és belegyezõen bólintott.
Kedvesék szomszédja az Ügyesbajos-család volt: Ügyesbajos Ádám és felesége. Nekik nem született gyermekük, amibe nagynehezen belenyugodtak már, most viszont mind gyakrabban nézegettek át Bercire. Át is mentek Kedvesékhez lábaskölcsönkérés ürügyén, ami kissé meglepõ talán, mivel körülbelül száz lábasuk volt otthon. No, ha már átmentek, megkérdezték az ott vendégeskedõ Bercitõl:
- Hát te hol laksz, fiacskám?! Hol vannak a szüleid?!
Szomorú volt aznap Berci, mert nem volt túróspalacsinta, csak mézes-baracklekváros. Azt némileg kevésbé szerette, nem is evett meg belõle tizenötöt, csak tizet. Lehajtott fejjel mondta:
- A szüleim?! Lent vannak a föld alatt! Holnap felkeresem õket...
Igazat mondott, mivel a Pokolra gondolt, ám Ügyesbajos Ádámék erõsen félreértették: azt hitték, hogy árva szegényke.
Szó szót követett, vendégség vendégséget, ajándék ajándékot, írás írást. Ügyesbajos Ádámék örökbefogadták Bercit, akinek így két családja lett. Hideg télen ördögszüleivel nyaralhatott lent, a Pokolban, de, ha csínytevései miatt forró lett a talpa alatt a talaj, bármikor felmehetett a Föld felszínére, a kutya se bánta. Ügyesbajos Ádámék nagyon szerették Bercit. Nem voltak ugyan túlságosan gazdagok, mert csak egy kis, mindössze tizenkét szobás, kastélyuk volt, valamint néhány bankbetétjük, meg egy használt terepjáró autójuk. Igaz, utóbbit csak fél éve használták, azelõtt még vadonatújként fényeskedett.
Éjbundájú Kamilla egyébként nem csak leánygazdáit, hanem Bercit is megszerette. Nem is csoda, hiszen Berci így szólongatta: "Gyere ide hozzám, félelmetes, fogas-karmos, fekete oroszlánom!"

Lelkes Miklós