- Cica! Cica! Egy nénitõl kaptuk! Fehér a sapkája, kesztyûje, papucsa, - de másutt fekete! Szilvike elnevezte Szépszemû Kacifánciusznak, és verset költött róla! CICA-KÉRELEM: "Azt akarja velünk legyen, díszes tálból velünk egyen!"
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
A gyerekeken úrrá lett a kétségbeesés:
- Miért nem?! Olyan szép cica! Okos, kedves! Hadd legyen nekünk is cicánk!
Édesapjuk fizimiskáján ború derûre változott, elnevette magát:
- Azt nem engedhetem, hogy velünk egy tálból egyen! Maradni maradhat, mert jó ha valaki kordában tartja az egérnépséget.
Ujjongtak a gyerekek, vitték a cicát a mamához. Õ engedékenyebb volt apunál, így a cica házbeli jövõje már nem volt kétséges.
No senki sem csalódott a fura nevet kapott cicában. Tartott tõle az egérnépség, nagyonis. Kivéve Kalappáni Falafánit, az öreg egérapót és családját.
Kalappáni õse Törökországból jött, egy dervis lepényeszsákjából ugrott elõ valamikor régen, még úgy Eger várának ostroma idején. Erre az õsére igen büszke volt az egér. Ha sajtot látott, mindig mondogatta: "Erõs foggal ebbõl török, az én õsöm híres török!"
Az õsein kívül arra is büszke volt Kalappáni, hogy õt és családját hét róka ravaszságával áldotta-csintalankodta meg a sors. Túl is járt Kacifánciusz eszén az egész Kalappáni egércsalád, nemhogy hétszer, de hetvenhétszer is! Borsót gurítottak a fejére, borsot törtek az orra alá.
Hanem hát addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik, addig látni esernyõ nélkül a kis Mukit, amíg nem kap a nyakába egy nagy hideg zuhit!
Hajnalrózsás reggelen történt,hogy Kacifánciusz kis híján elkapta Kalappáni egérapó farkincáját. Ha egy hangyabajusszal hosszabb az a farok, hát el is kapja! Így azonban bemenekült az egér a lyukba, leroskadt sajtszagú karosszékébe és lihegett, erõsen.
Üldögélt a lyuk elõtt Kacifánciusz, fancsali képpel, mert a majdnem annyit ér csak, mint a nem, sõt, olykor még kevesebbet, mert bosszantóbb.Üldögélt, üldögélt, de mindent meg lehet unni: álldogálást, üldögélést, heverészést, heherészést, nyammogást, nyávogást egyaránt. Meg is unta. Észrevett a közelben egy vastepsit, és elváltoztatott macskahangon rákezdte:
- Én vagyok a Fekete Éj Fekete Varázslója! Amiért mindig bosszantjátok Kacifánciuszt, az én legkedvesebb cicabarátomat, rátok engedem az örök sötétséget, örök éjszakát, amelyik vaksin vaksötét és ráadásul vasból van!
Nyávogandum-nyivákulum, nyányinyanyó-májvolnajó, úgy legyen!
Ezután két mancsával megragadta, és szorosan a lyuk elé állította a vastepsit. Sötét lett az egérlyukban, sötétebb a legsötétebb éjszakánál. Mégis: hitték a varázslatot az egerek, meg nem is. Ám amikor már igencsak korgott a gyomruk, és a lyukba mégsem huncutkodott be egyetlen világosság-csíkocska sem - csodálkoztak.
Csodálkozni csodálkoztak, de megijedni nem ijedtek meg. Az egér sötétben is egér, a konyha, kamra sötétben is látogatható, sõt!
Ki akarta dugni fejét a lyukból Kalappáni, méghozzá kíváncsiságtól hajtott nagy lendülettel. Nekiugrott. Ám a hopp!-ra jött a kopp! Jajgatni kezdett az egérapó:
- Jaj! Jaj! Az a varázsló tényleg ránkhozta a vaséjszakát! Beleütöttem a fejem!
A Kalappáni-család többi tagja is kipróbálta a dolgot. Persze, õk óvatosan. Hû, ez nem csak sötét, de vas, így hát mint lesz tele a has?! A vas még az egérfogon is kifog!
A szerencse azonban hamarosan ellátogatott hozzájuk, mert Szilvike, aki nem tudta, hogy a vastepsit Kacifánciusz tette oda, de szerette a rendet, a fekete sütõalkalmatosságot visszaállította a helyére.
Az egércsalád így megszabadult börtönébõl, de ettõl fogva egy csíny nem sok, annyit sem tettek Kacifánciusz rovására. Tisztelni kell azt a cicát, akinek a Fekete Éj Fekete Varázslója a kebelbarátja!
Lelkes Miklós