2024.03.29. - Auguszta

Alkoholista medvék a Bagdadi állatkertben

Bár az iraki háború kezdetén szinte teljesen megsemmisült, mára ismét az iraki családok kedvenc helye a bagdadi állatkert.
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

A bagdadi állatkert lerombolása az amerikai invázió egyik ikonikus képévé vált 2003-ban, az iraki háború kezdetén. Ez volt a legnagyobb állatkert az egész Közel-Keleten, több mint 650 állattal - nyolc nappal a csapatok bevonulása után már csak 35 állat volt életben.

Pedig elég lett volna ötven ember és néhány élelmiszer szállítmány, hogy ne veszítsenek el egy állatot sem, mondta [1] a Foreign Policy magazinnak Lawrence Anthony, az állatkert megmentésén dolgozó szakértõ. Azóta lényegesen jobbra fordult a helyzet, derült ki egy 2008-as nagykövetségi dokumentumból, melyet a Wikileaks hozott nyilvánosságra.

Az irat szerint az állatkert az iraki családok egyik kedvenc helye lett, melyet nyolcezer iraki keres fel egy-egy hétvégén. Néhány extra mûsor is látható az állatkertben, például két szamár lemészárlása minden nap az oroszlánok etetéséhez, és lézerfényben úszó halak, vagy a medvék, akik rászoktak az alkoholra.

Kutyaotthon adó 1% támogatása

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra