Lelkes Miklós: A pimpalai medve

Volt egy medve, aki már bocs korában kikerült az erdõbõl. Sok mindenre megtanították a cirkuszban. A medve imádta a cirkuszt. A furasátoros vállalkozás azonban tönkrement, így került egy magánállatkertbe, ahol ketrecében gyakran magánkívül volt az unalomtól. No ez már így lett volna élete végéig, ha nem jön közbe a háború. Egy bomba, két bomba, itt is rés, ott is rés. A réseken át megszökött a medve, be az erdõbe. Vele szökött egy ideig Csimpecsumpa, a majom, de az késõbb elhagyta, mert a medve lassan, óvatosan a fák között ment, a majom pedig gyorsan, a fákon. No Csimpecsumpáról majd máskor írok, térjünk vissza a medvéhez!

Sokáig ment a medve az erdõben. Az emberek elõl elbújt, nehogy visszavigyék a ketrecbe, unatkozni. Ezt egyébként jól tette, mert itt is, ott is katonák voltak, puskával, már pedig katona is megvadulhat örömében, ha medvét lát, nem csak a vadász.

Hetek múlva bészakadt a medve a bajba, legalábbis azt hitte. Egy orvvadász ugyanis mély vermet ásott, befedte gallyakkal. A medve rálépett a gallyakra, és már lent is volt a veremben. Ott nem verte senki, mégis rosszul érezte magát. Unatkozott.

Egy darabig unatkozott, de azután társat kapott. Gróf Keringetõsfalvay Kelemen arra járt, szarvast akart lõni, hogy legyen hús otthon az agárkutyáinak, de õ is a verem alján kötött ki. Azt hitte: pórul járt, hiába gróf. A medvétõl elõször nagyon megijedt, utána félt, de amikor a medve megnyalta a kezét, félelme alábbhagyott. Amelyik kutya az emberfia kezét nyalja, az nem harap, és ez medvére is igaz. A gróf megkínálta a medvét húsos szalonnával, amit az elfogadott, bár nem illett, hogy az egészet egybõl befalja, csámcsogósan. Csóválta is a gróf a fejét és így népieskedett:
- Ejnye-bejnye!

A jó együttlét egyik titka, hogy ne vicsorítsanak az emberek egymásra. Ezt én is vallom, - vicsorít is rám érte kisvilág, nagyvilág! Még ha csak azt tenné! No de térjünk vissza a medvéhez és a grófhoz!

Azok nem vicsorítottak egymásra, hanem összebarátkoztak. Ezzel függött össze, hogy, amikor a gróf szolgái rájuk találtak, a medve épségben került a gróf szolgálatába. Ha nem így lett volna, akkor talán egészen más állapotban szolgált volna tovább...

A gróf csodálkozott, hogy mennyi mindent tud a medve. Tud bújócskázni, kerékpáron hordónak nekikarikázni, táncolni, bukfencezni, dühös kutyát móresra tanítani és így tovább... Ám azért volt még mit elsajátítania a jó modorból: csámcsogott, nem akart ruhát viselni, továbbá a reggelizõasztalhoz mindig a virágágyásokon keresztül loholt, amiért a kertész - igaz, a gróf háta mögött, de besúgták a dolgot - csúnya szavakkal illette.

A gróf gondolt egyet, amibõl rögtön kettõ lett. Jó modor kell a medvének, azt pedig ki adhatja meg neki? A medveidomár! Sajnos vagy nem sajnos, de az "idomár" szót késõbb nem jutott eszébe, ezért ilyen hirdetés jelent meg a Pimpalai Hírekben:
"Gróf Keringetõsfalvay Kelemen méltóságos úr medvetanítót keres. Fizetés megegyezés szerint."

A környéken nem akadt jelentkezõ, sokan nem is értették: minek a grófnak medve, mire akarja taníttatni magát medvével?! Különbözõ magyarázatok keltek szárnyra, ezekkel majd agyat rázatok, - de máskor.

Egy igen távoli városka környékén éldegélt Bazsarózsás Cecília úrhölgy, tanítónõ. Nem tanítónõsködésbõl éldegélt, ami dícsérendõ, de keserves sors volt akkoriban, hanem abból a száz hold gyümölcsösbõl, amit örökölt. Azt gondolta ez a leány: a gróf a gyerekét akarja taníttatni, aki bumfordi lehet, mint egy medvécske. Elutazott hát, merõ kíváncsiságból, mivel kevés grófot látott még életében, de azok mind igen fura uraságok voltak.

Most jött a Nagy Meglepetések Napja! A gróf elõször meglepõdött azon, hogy milyen szép a leány. Utána meglepõdött azon, hogy a leány úgy beszél vele, mint egy grófkisasszony, sõt, kissé lekezelõen. Nem volt szokása a didegés-dadogás, de most alig tudott értelmes válaszokat kibökni.

Nem mondhatni, hogy a gróf meglepõdésben lefõzte a tanítókisasszonyt. Az majd hanyatt esett, amikor kiderült: nem gyerek a gyereknek hitt, hanem medve!
További meglepetés volt, de kellemesebb: a gróf csinos, fiatal ember, nincs is felesége, gyereke, és bár lehet, hogy hiányzik egy kereke, de azt talán pótolni lehet sikeres észmûtéttel. Csak ne dadogna!

A leány utóbbi vágya hamar teljesült. A gróf késõbb, miután magához tért a meglepetésbõl, szép, mûvelt mondatokban szólt a leányhoz. Elmesélte a medvehistóriát. Megmutatta neki harmincezer kötetes könyvtárát is.
Ám továbbra is úgy elbûvölte a leány szépsége, hogy zavarában még ebédre is elfelejtette volna meghívni, ha Cecília nem figyelmezteti erre igen tapintatos célzásokkal.

Ebéd után megállapodtak: Cecília keres a medvének szakértõ idomárt, viszont elvállalja az idomár munkájának felügyeletét.

Ezt követõen a medvével a gróf igen keveset foglalkozott, annál többet a szépséges felügyelõnõvel. Együtt kirándultak, vadásztak. Ezekre az utakra a medvét nem vitték magukkal, de a medve nem bánta, mert õ meg az idomárral szórakozott, igen jól.

Annyi viszont bizonyos: Cecília tanítókisasszony és Kelemen gróf lakodalmára a medve is meghívást kapott. Nagyjából illendõen viselkedett, azt leszámítva, hogy a lakodalmi fõtortát, aminek csúcsán Cecília és Kelemen volt látható marcipánból, még felvágás elõtt megette. Ám sem Cecília, sem a gróf nem izgatta fel magát ezen a csekélységen. A gróf nagyvonalúan legyintett:
- Készítsenek másikat!

Cecília és Kelemen gyermekeik sok mindent szerettek, de amit legjobban: medvén lovagolni!

(2010)