2024.03.29. - Auguszta

Az igazat mérgezõ tulipán

A császár a piacon járt kíséretével. Volt ott jólnevelt elefánttól neveletlen fehér egérig, ezüstsarkantyús óriáscsizmától pici piros bársonypapucsig mindenféle vevõre váró. Öregember kiabálta fiatalos hangon:

- Kék virágot vegyenek! Szépikék! Szép a kék! Aki most jön, vehet még!
adó 1% állatvédő kutya, cica örökbefogadás állatmentés

Adó 1% felajánlás Állatvédelemre!

Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06

Vették is a népek, mert csodaszépek voltak a virágai: kékjükben ott volt a tavaszi ég gyönyörû nyugtalansága, tavak ábrándos mosolya, valami megfoghatatlan, rejtelmes vágyakozás.

A császár három tucatot vásárolt a virágokból: szeretett meglepetést okozni palotája asszonynépének. Észrevette viszont azt is, hogy oldalt, az öregember kalapjában csinos cserépbõl egészen másfajta virág kíváncsiskodik: aranyfényû sárga tulipán.Tréfásan megjegyezte:
- No öreg, ha már lúd, legyen kövér! Azt a tulipánt is megveszem!
Az idõs ember eltûnõdött. Háromszor is megsimogatta ide-oda lengõ hosszú szakállát, és csak utána válaszolt:
- Az nem eladó, Felség! Bûvös tulipán: igaz beszéd hallatán kelyhe nyitva marad, de ha valaki nem igazat mond elõtte, - rögvest összezárja szirmait.

A császár felkiáltott:
- Kiskendõ, nagykendõ, mondja, maga füllentõ?! Amit mond: hiszi a piszi! Szépen fénylik a levele, de azért minden bizonnyal ez is csak közönséges tulipán.
A tulipán szirmai azonnal összezárultak. A császár próbaképpen közölt a virág elõtt néhány igaz és nem igaz mondatot. A tulipán a nem igazakra mindig becsukta kelyhét. Csodálkozott a császár, és most már nagyon megkívánta a különös tulipánt. Felsóhajtott:
- Hihetetlen! Ez egy Varázslatos Tulipán! Megadnék érte tízezer aranyat is!

A tulipán gazdája elmosolyodott:
- Tízezer arany?! Ily potom áron, ilyen olcsón dehogy kótyavetyélem el! Hanem, tudja mit, Felség?! Odadom ingyen, ajándékba. Ám az a kikötésem, hogy megbecsülje ezt a felbecsülhetetlen értékû tulipánt! A palotában való jelenléte segítse felséged a birodalom jobb, sikeresebb, igazságosabb kormányzásában!

Megköszönte a császár, nagy örömmel palotájába vitette a tulipánt. Ott trónszéke mellé helyeztetette, ezüsttel díszített ébenfa asztalkára. Hamarosan igen megszerette. Büszkén így emlegette: az én drága, Igaztudó Tulipánom!

A császár tanácsosai között viszont akadt néhány, aki éppen ellenkezõleg: gyûlölni kezdte a tulipánt. Hazugságaikat ugyanis a virág rögtön jelezte összezáródó szirmaival. A császár viszont utálta a hazugokat, és az ilyeneknek nagyonis az orrukra koppintott, ha rájött a dologra.

Összesúgtak-búgtak a fényesruhás, de sötétlelkû tanácsosok. Úgy döntöttek: ezt a számukra ártalmas virágot mielõbb ki kell cserélni külsõleg ugyanolyan, de közönséges tulipánra! Az igazi meg végezze be földi pályafutását vaskályha tüzében. No de ki tegye ezt meg?!
Sorsot húztak. A fõ-fõ tanácsosnak - õ volt a Császári Tanács elnöke - jutott ez a veszélyes feladat. Hiszen ha a császár megtudja az igazat... No de miként tudná meg enélkül a csodatulipán nélkül?!

A felséges úr sürgéssel-forgással teli születésnapja elhozta az alkalmas pillanatot. Sikerült a csere. A fõtanácsos viszont gondolt egy nagyot: ha a tulipán eddig a császárt szolgálta, szolgálhatná ezentúl - titokban - õt! Az igazság és hazugság ismerete hatalmat jelent. Miért vetné tûzbe a tulipánt?
Köpönyege alá rejtette és hazavitte. Ezt követõen sok sötét dolgot megtudott barátairól. Sohasem hitte ugyan róluk, hogy angyalok, de ami felháborította: gyakran még neki is hazudoztak. Sok, ami sok, ha összeül a tanács, majd csavarint az ügyeken egyet-kettõt, és keserû lesz a szájukban a kalács!

A tulipán nemsokáig maradt a császári fõtanácsos házában. Néhány hét múlva tolvaj surrant be a házba.
Elemelte a kincsesládikót, de közben a tulipánon is megakadt a szeme. A virág bûvös erejérõl, persze, mitsem tudott, de úgy döntött: hazaviszi a feleségének. Közismert, hogy a nõk szeretik a virágot.

A tolvaj átadta a kincsesládikót a feleségének, de elõbb titokban a benne levõ aranyak nagyobb részét saját zsebébe csúsztatta. Az asszony örült a pénznek, de a tulipán is igen tetszett neki. Amikor enyveskezû férjecskéje hozzátette: õ mindig mindent hazahoz a feleségének, amit csak szerez, - a tulipán hirtelen összezárta szirmait. Az asszony félreértette a dolgot és boldogan felkiáltott:
- Nézd csak, csókot dobott nekem a tulipán!

A tulipán az asszonytól új nevet kapott: Csókos Tulipán. Kecses nõi kezek a kert díszhelyére ültették. Itt vette észre Fejetele Tivadar, a messze földön híres növénytudós, aki a tolvaj mellett lakott, utóbbiról, persze, azt hitte: talpig becsületes ember. Tivadar nem csupán növénytudósságáról volt híres, hanem feledékenységérõl is. Gyakran rejtély volt elõtte hová tette otthonában ezt-azt: metszõollót, vizesvödröt, kisbaltát, nagybaltát, nagyítóját... Ilyenkor a szomszédba ment elkérni a hiányzó tárgyat. Amit kölcsönkért, azt gyakran elfelejtette visszadni. Ha szóltak neki, nem találta. Ilyenkor a tolvajnak kellett
titokban átugrania, megkeresnie, visszalopnia - a sajátját. Méltatlankodott is magában: "Nem elég, hogy az emberfia a másét lopja, még a sajátját is vissza kell lopnia!"

Tivadar felfigyelt a szirmait szokatlan idõben összezáró, és utána mindjárt kelyhét kinyitó virágra. Ilyet még sohasem látott. Addig-addig udvarolt az asszonynak, amíg az elcserélte vele a tulipánt három rózsatõért, meg egy szépen kifestett tulipános ládáért, amit Tivadar a padláson talált.

A növénytudós szobájába vitte és tanulmányozni kezdte a tulipánt. Rájött, hogy van amikor a különös virág emberi beszédre összezárja szirmait, és van amikor nem. A macska nyávogása viszont nincs rá semmi hatással. Elnevezte Szeszélyes Tulipánnak és hosszú cikket írt róla a Fõnövénytudósok Újságjába. Sõt! Elõadást tartott róla tudóstársainak. Az elõadás osztatlan sikert nem aratott, de erõsen megosztottat igen. Egyesek Tivadar tapasztalatait figyelemreméltónak találták, és további tulipáningerlésre bíztatták. Mások úgy vélték: legjobb, ha a tudós mielõbb abbahagyja ezt a szamárságot, nem véletlen, hogy a macska is megkarmolta.

A tulipán még ott virult a tudós szobájában, de szegény virág végzete mégis közeledett. Ez a végzet Tivadar kecskéje volt, amely már az egész kerttel végzett, két nap óta mindent belegelt-lelegelt, és most semmi ennivalót nem talált a csupasszá lett kertben. Tudós gazdája meg elfelejtette, hogy tartós kecskeetetés hiányában bús lesz a kecskemekegés. A végzethez az is hozzájárult, hogy nyitva maradt a tudós szobájának ablaka. A nyitott ablakon a kecske ugyan nem fért be, azon okból, hogy a macskánál sokkal nagyobb, befért viszont a mekegõ úr feje. Nem csupán befért, de a tulipánig elért. Így bekebelezte a virágot, bár némi fintorgással: evett már jobbat is!

Tivadar késõn jött dorgáló szavait a kecske méltatlankodó mekegése kísérte. Ezúttal hol volt az igazság? Valahol félúton, mert igaz ugyan, hogy a kecskének nem illett lelegelnie a tulipánt, de az is igaz, hogy a kecskét gazdájának nem szabad éheztetnie. Még feledékenységbõl sem!
No, ha az igaztudó tulipán most itt volna, és ezt a megállapítást hallaná, azt hiszem, nem zárná össze sziromleveleit!

Lelkes Miklós
Kutyaotthon adó 1% támogatása

Adó 1 százalék felajánlás állatvédő, állatmenhely feladatokra