Új szurikáták a Szegedi Vadasparkba

Négy új szurikáta (Suricata suricatta) érkezett a Szegedi Vadasparkba – tájékoztatta Veprik Róbert, az intézmény igazgatója. A Kalahári-sivatagban (Botswana, Dél-Afrika, Namíbia) õshonos cibetmacskaféle ragadozók egyedei már korábban is a látogatók egyik kedvencei voltak a Tisza-parti városban, de eddig nem sikerült szaporítani õket, annak ellenére, hogy tágas ház és kifutó épült számukra.

Miután a legutolsó csapat vezérhímje és nõsténye sem mutatott a baráti kapcsolatnál nagyobb érdeklõdést egymás iránt, a vadaspark vezetõi újabb egyedek beszerzése mellett döntöttek, míg a régiek új állatkertbe kerülnek. A közelmúltban az Amszterdami Állatkertbõl három nõstény, majd a budapesti állatkertbõl egy nagyon fiatal hím érkezett Szegedre.

Az egyedek összeszoktatása el is kezdõdött, ami messze nem könnyû feladat: amilyen szoros kötelékek alakulnak ki a szurikátáknál a családtagok között, olyan kegyetlenek tudnak lenni az idegenekkel szemben, nemritkán meg is ölik egymást. Ezért a kis hímet egy ketrec védelmében, gondozó felügyelete mellett mutatták be a nem sokkal idõsebb, de jelentõsen nagyobb méretû nõstényeknek. Az már az elsõ alkalommal kiderült, hogy a nõstényeket nagyon izgatja az új jövevény, s szerencsére nem mutattak kifejezetten agresszív viselkedést. A gondozók remélik, a barátkozás sikerrel zárul, és ennek egy-két év múlva szurikátaszaporulat lesz az eredménye.

A szurikáták a Kalahári-sivatag bozótos, sziklás területein csapatokban élnek. A 700 gramm körüli testtömegû ragadozók rovarokkal, lárvákkal, skorpiókkal táplálkoznak, de néha elfogyasztják a kisebb gerinceseket, tojásokat és növényi gumókat is. A nappal aktív állatok földalatti üregrendszert ásnak, amelynek több bejárata is van. Ide menekülnek a ragadozók vagy az éjszakai hideg elõl, és a nõstény is itt szüli meg kicsinyeit. Az utódok - tizenegy hetes vemhesség után - október és március között vakon és szõrtelenül jönnek a világra. A kicsinyek háromhetesen bújnak elõ az üregbõl, nevelésükben mindkét szülõ részt vesz.

Ha a szurikáták egy idegen csapattal vagy ragadozóval kerülnek szembe, azonnal elkezdenek ásni, így nagy porfelhõt kavarnak. Az is gyakorta elõfordul, hogy szorosan egymáshoz bújnak, felborzolják szõrüket, megnyújtják testüket, hogy minél nagyobbnak látsszanak. Az „elõadásuk” csúcspontján pedig az egész csapat a levegõbe ugrik és közben morog. A hangadás egyébként is fontos a szurikáták kapcsolatában, az egyedek legalább tízféle jelzést használnak a kolónián belül.