Hol volt, hol nem volt, volt egy legény. No mint annyi mesebeli legénynek, ennek is volt egy kis földje, háza, igen szõrös-ugatós kutyája, hosszúbajszú cicája, meg kétfülû-nagyfülû szamara.
A kutya rendes házõrzõ volt, a macska szorgalmas egérfogó.A szamárnak viszont még nem nõtt be a fejelágya.Talán azért nem, mert gazdájának sem.A legény ugyanis, ha csak tehette, eljátszadozott, tréfálkozott, mókázott a szamárral.
Adó 1% felajánlás Állatvédelemre! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18464654-1-06
Egy napon rõzsét gyûjtött a legény az erdõben.A szamár nézte.Rõzseszedés után a legény titokban elbújt egy faüregben.Várta, hogy a szamár keresse.Az kereste itt is, ott is, iázott is, de hiába.Nem találta gazdáját, aki közben nagyokat nevetett magában, bár kissé kényelmetlen volt neki a faüregben.Elégedett volt önmagával: tud ám õ tüzet fújni, csacsi elõl jól elbújni!
Ha a szamár nem is akadt rá gazdájára, ráakadtak az iázó állatra a zsiványok, számszerint ketten, névszerint:Kódorgó Bódor és Tántorgó Tódor.
Az igazsághoz tartozik, hogy Tódor ezúttal nem tántorgott: aznap még nem itta meg a tántorgáshoz szükséges bormennyiséget.Ritka volt nála az ilyen csudanap, akár a fehér holló!
A két zsivány egyként vélte: gazdája elvesztette a szamarat, õk ráakadtak, tehát az övék.Megörültek neki, mert aznap sokmindent szereztek útonállással, pisztolyráfogással, utasfenyegetéssel.Jól jött nekik a szamár, hogy a terhet cipelje.Mondta is Tódor Bódornak:
- A Sors küldte ezt a szépenlógófülût! Ló ugyan még jobb lett volna, de hát ott a mondás: “Ha nincs ló, szamár is jó!”
Megállt a szamár, jámborul engedte, hogy két zsákot rápakoljanak.A harmadik zsáknál viszont tagadni-eliázni vagy legalábbis elodázni kívánta a mondást:”Három a magyar igazság.” Inkább fogócskázni támadt kedve.Elugrott és sebesen nekiindult mind a négy lábán.A két rabló utána.Hívogatták, de nem tudták, hogy Szürke a becsületes neve.Más névre viszont nem hallgatott, pedig a két betyárúr hamarosan igen cikornyásakkal is megtisztelte.
Végül mégiscsak megállt a szamár.Õ jól tudta hol, mert egyszer ott már majdnem a mélybe patázott.Egy veremnél állt meg, melyet õzpecsenyére, vaddisznósonkára éhes orvvadászok ástak titokban, száraz gallyakkal, levelekkel fedtek be, és idõnként megnézték: van-e benne kívánatos állat.A két zsivány viszont nem is sejtette a verem létét és, miközben a szamár kötõféke után kapkodtak, belezuhantak.A szamár mindezen jót nevetett és várta mi lesz.
A két jómadár lent volt a veremben, de szárnyak nélkül.Szidták a szamarat, mint a bokrot, de ez nem sokat segített rajtuk.A verem fölé nyúló ág viszont segíthetett volna, ha elérik, de nem érték el, még úgy sem, hogy Tódor Bódor vállára állt.Ki kellett találniuk valamit.Ki is találtak.Tódor levette a nadrágszíját.Igaz, ekkor nadrágja leesett, de hát valamit valamiért.Bódor követte a példát.A két nadrágszíjat összekötötték, még meg is toldották az egyik lecsúszott nadrág zsebébõl elõkerült kötéldarabbal, majd nagynehezen hurkot vetettek a verem fölé benyúló ágra.Tódor mászni kezdett a nadrágszíjakon felfelé.Ez nagyon tetszett a csacsinak, lelkesen iázott.
Az iázás csak bosszantotta Tódort, de az ágreccsenés megrémítette.Joggal.Az ág elõbb reccsent, utána letörött.Tódor visszazuhant a verembe, ott is egyenesen Bódorra, aki erre mit se szólt, csak eldõlt, mint a meglökött, liszttel teletisztelt zsák.A verem szélén álló szamár buzgón iázott.Szentül hitte: az õ kedvéért volt ez a mutatvány.Remek fickók a verembeliek!
Közben megjelent a csacsi gazdája is, Bújócska Jancsi, mert, két lábával egyetértésben, úgy döntött: vége a játéknak, faüregben kucorgásnak, megkeresi szamarát.Nagyon meglepõdött a veremben savanyúkáposztáskodó fancsali képû zsiványokon, de méginkább leesett az álla amikor hátulról puskás ember kiáltott rá:
- Fel a kezekkel! Most megvagy, veremásó gazfickó! Most nem viszed el szárazon!
Az erdész volt, aki Jancsit hitte veremásó orvvadásznak.Nos ha hitte is, nem sokáig hitte.Jancsinál ugyanis nem volt sem ásó, se mpuska, sem pedig orvvadászathoz használatos bármilyen gyanús eszköz, mindamellett néhány pillanat múltán az erdész fel is ismerte tévedését: hiszen ez Bújócska Jancsi, az a bolondos, de jámbor legény!
Persze, azért Jancsi nem vitte el szárazon a dolgot, mert nekieredt az esõ.Ázott az erdész is.A verem mélyén a zsiványok is nedvesedtek, de cseppet sem kedvesedtek.Persze, érthetõ ez: esõben veremben is több az üröm, mint máskor!
Az erdész beküldte Jancsit a faluba, rendõrökért.Õ addig puskájával vigyázta a verembe esett zsiványokat.Az esõ elvette a csacsi kedvét az örömteljes iáktól.Most már csak ázott és hallgatott.
A vége kinek jó lett, kinek nem.A két rablónak nem, mert sok volt a rovásukon. A rendõrség régóta kereste õket, jutalmat is kitûztek a fejükre.Ezt a pénzt Jancsi és az erdész kapta.A zsiványok által a csacsira tett két zsákban pedig gyönyörû ékszerritkaságok voltak.Ezeket a rablók, akik mellékesen tolvajként és betörõként is tevékenykedtek, egy múzeumból szerezték igen görbe úton.Most a kincsek visszakerültek megszokott helyükre.Értük Jancsit és az erdészt külön is megjutalmazták.
Megörült az erdész a csinos pénzösszegeknek, olyannyira, hogy madarat lehetett volna vele fogatni, de senki sem kért tõle ilyesfélét.Jancsitól is távol állt a bú.Az erdész meghívta Jancsit ebédre.Felesége és lánya nagyon kedvesen fogadta a legényt.A leány igen szép volt, nagy állatbarát és bár kissé bolondos ugyan, de korántsem bolond.Illett Jancsihoz.Ebéd után Jancsi és a leány együtt játszott bújócskát a csacsival.Õk elbújtak, a szamár pedig azt a feladatot kapta, hogy keresse meg õket.
Kereste is õket egy ideig a jámbor nagyfülûen kétfülû, de azután megunta és elment lóherét legelni.Ezért ugyan az erdésztõl kapott némi szemrehányást, mert az a lóherét a nyulainak szánta, de a csacsi nemigen vette lelkére a korholó emberbeszédet.
Ezt követõen Jancsi gyakori vendég lett az erdészlakban.Az erdész leánya nem bújt el elõle, dehogy! Annyira nem, hogy hamarosan esküvõjükön iázott a játékos szamár, néhány év múlva pedig két kisgyereket vitt hátán a csacsi: fiúcskát és a fiúnál két évvel nagyobbacska leánykát.